Egy virág története...

Több volt mindenkinél az a sokat megélt virág,

aki küzdött-küzdött és nem adta meg magát,

pedig annyiszor sújtott rá vihar s nap melege,

hogy lassacskán elfogyott törékeny ereje,

de valami miatt mégis mindig tartotta magát,

talán mert várta azt az igazi nagy csodát,

mikor felfedezik egyszerű, rejtett szépségeit,

amik a többi virágtárstól megkülönböztetik.

Mindig érezte és tudta, ha lelkét megismerik,

elfogadják különcségét, és akként szeretik,

azzal a különösen gyengéd, érző virágszívvel,

amivel sem vihar, sem orkánszél nem bírt el.

A virág vakon hitt, és bizalommal vágyta,

hogy két tenyér érintését szirmaiba zárja,

s majdan az a két tenyér lehessen menedékhelye,

mikor a kíméletlen sorscsapás elbánik vele.

Szép májusi nap volt és rátalált egy ember,

lehajolt hozzá könnybe lábadt szemmel,

majd úgy fordította maga felé a szép virág fejét,

hogy az, végre érezhette a puha érintést.

Boldog volt a virág, nagyon-nagyon boldog,

de elgyengült szirma a két tenyérre hullott,

mert oly, de oly sok idő telt el a várakozás alatt,

hogy hervadó lelke rostjaira szakadt.

Kun Magdolna