Csak ennyi maradt

Pár háncsba vésett szív, abban néhány betű,

roppanó kavicsok, melyen átrohant az idő.

Lomb-erdőkbe szédült lázba forrott csók,

mely ajkamra suttogott sok édes-bűnös szót,

ennyi maradt meg néhány tavaszvirulásból.

Istenem, mily csodás volt akkor minden nyár,

a felhők közt merengő kékes holdsugár,

a csillagtalan nagy éjszakák romantikus bája,

miben felfénylett szemünk vakító parázsa.

Emlékszem a parázs oly tűzzel égetett,

hogy abba minden örömkönny beleremegett,

s mi csak hagytuk, hogy a fellobbanó érzésárja

kénköveket sistergő fény-lángokká válva,

 háborgó lávák kénköves heveként

benned és bennem vérré forrósodjon.

Csak ennyi maradt mondom,

pedig bízván tudom,
te voltál számomra a legcsodálatosabb,
legemberibb érzést adó
Istenjutalom.