Kő lennék

Kő lennék, szilárd kő, meg-megtapadó,

mely a végtelen mélységből is felülemelkedik,

s csak a zubogó vízfolyásnak engedelmeskedik,

mikor az átsimítja fodrával mohás tetejét.

Kő lennék érdes kő, formátlan alakú,

amit a könnyed hullámráncok át-átölelnek,

s szivárványból merített cseppet vonnak köré,

hogy a kő szürke árnya színnel teljen meg.

Kő lennék, puha kő, lábad nyomát őrző,

mely időtlen időkig várná érkezésedet,

s mikor érezné, hogy lépteiddel közelébe érsz,

nyomodba csókolná a vízfény-tükröket. 

Kő lennék, álmodó, zöldlevélen ringó,

mely andalító csobogást rejt a repedéseken,

s mely úgy állná meg helyét a viharerős szélben,

hogy átevezné magát az idő-éveken.  

Vers:Kun Magdolna