Erdők mélyén

Szeretem az erdőt járni, főleg reggelente,

mikor áttetsző fényt bocsát ki az ébredező nap,

és köd-fényes fellegeken lebegteti

az egymásba gubancolt törtsugarakat.

Szeretem az erdőt járni, mikor az avar-élet vérét

vászonra pingálja a festői ecset, 

s ettől láthatom, milyen is valójában

egy hulló levelektől körülövezett ezerszínű sziget.

Szeretek üldögélni elhagyott padokon,

ott, ahol csak én lehetek egyes egyedül,

mert nem szeretem, ha mások látják rajtam,

milyen, ha a könny szemembe vegyül.

Van, úgy, hogy pillantásom a régi útra téved,

oda, hol lépteim egykor utolértek,

és folyton követték azt az illatot,

amit az erdő sűrű csendje magával hordoz.

Itt belül az-az illat mindig bennem éled,

mint azok a melléd osont léptek,

melyek örökké megőrzik
az erdők pázsitjára vetült

színes emlékképed

Vers:kun Magdolna