Te voltál, ki
szívével ölelt,
s nem hagyta, hogy
átjárja testemet a hideg,
mert tudtad, csak szárnyaid
alatt érezhetem,
milyen is lehet az-az
otthont adó meleg.
Te voltál, kinek
szemében láttam,
azokat a színesen
szálló szivárványgömböket,
melyeknek buboréktükre
ragyogta rám
az éjszakákat
világító csillagos eget.
A te hangod volt az,
mitől megnyugvásra leltem,
s tűrtem az élethez
tartozó kihívásokat,
amik annyiszor szántották
vérző lábnyomom,
ahányszor a sors
csapkodta hajlott hátamat.
A mindenem voltál, s
a mindenem leszel,
nem változtat rajta
most már semmi sem.
Bár kevés évem maradt,
hogy emlékezzem rád,
de odaát minden időm
neked
szentelem
Vers:Kun Magdolna
Magdika! Úgy érzem, a vers is, a kép is nekem, csak nekem szól...az én érzéseimet mondja el.Egyszer talán majd tudok róla mesélni sírás nélkül is....addig?Addig nézegetem a pipacsmezőket....
VálaszTörlésDrága Annaliz!
VálaszTörlésAzok a színes pipacsmezők életeket, emlékeket őriznek. Jó néha elveszni a tűzpiros virágok között.
Nagyon ölellek
Szeretettel gondolok rád.
Magdi
Magdi Kedves! Akárhányszor betérek hozzád és olvasom a verseidet, mindig úgy érzem, mintha mesélnél. Mesélsz szépet, fájdalmasat, ami elér az ember szívéhez. És mint a jó mesemondónál, itt sincs megakadás, nincs erőlködés, egymás után sorakoznak a rímekbe öntött gondolatok.
TörlésDrága Lili!
VálaszTörlésNagyon köszönöm neked megtisztelő és gyönyörű véleményed.
Csak az érzéseim írom mindig, azt ami éppen aktuális. Sokszor könnyes témájú, de van, mikor mosolygós.
Örülök, nagyon, hogy itt voltál.
Mindig szeretettel gondolok rád.
Magdi