Ez a fa is élni akart
úgy, ahogy a többi.
Bízott abban, nincs még itt
a halál ideje,
de a sors kiszámíthatatlan
viharereje derékon kapta,
s megreccsenő törzsét,
mint egy erdőt irtó fejsze,
háncsaira szedte.
Már nincs körötte barát,
egyedül nézett
az elmúlással szembe.
Senki, de senki nem láthatta,
ahogy arcáról a könny
az ősz-pázsitra gördült
s hogy falelkét a sárgult avar
földig betemette.
Már tudom én is,
mi sem vagyunk mások,
csak törékeny faágak,
melyeket
egyetlen sujtással ledönthet
a gonosz elme terve,
mert ki démoni erővel bír,
az kénye-kedve szerint hozhat
olyan ítéletet,
mibe hajszáláig beleroppan
a vétlen vétkes teste…
Igen, törékeny faágak vagyunk mindannyian...
VálaszTörlésDrága Annaliz!
VálaszTörlésTörékeny lelkünkkel, oly könnyedén elbánik az élet és mi nem tudunk mit kezdeni a tehetetlenség szülte kudarccal.
Köszönöm, hogy itt voltál.
Ölellek
Tényleg hasonlítunk ebben a fákra. Van ki könnyebben roppan el, van ki nehezebben. Akár a fa.
VálaszTörlésBárhol járok a fák mindig szeretetérzést váltanak ki belőlem. Mélyen megtud érinteni a haláluk, talán azért, mert mindegyiket élő és valóságos emberi lélekként kezelem. A fák beszélő és mesélő kincsek lesznek egész életemben.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy itt voltál kedves Józsi!
Szeretettel
Magdi