Ha majd a nap aludni készül,
s fénye a tengervíz hullámos vizébe
bele-beleremeg,
gondolj arra, milyen lehet
egymás szemének tükrében látni
azt a végtelen égi-teret,
melybe rendekké verődik
a sziporkázón ragyogó
nyári csillagsereg.
Mikor a part menti fövenyen,
szálló csillámpor-fodrokat repít
a bíborbársonnyal átkötött
játékarcú szél, tekints reám,
s meglátod pillantásomban
azokat a napból kiszökött
fel-fellobbanó tűz-nyalábokat,
melyek szíved nyitott résén
keresnek menedéket,
ott, ahol befészkelte magát
az örök fényt sejtető
tengerparti alkony.
Ha figyelmesen nézed
a naplemente szépségét,
meglátod azt is, hogy olvad bele
virágvarázsarcom,
s hogy válik ki a pirkadat színéből,
szélcsengőkbe kapaszkodott
dallamhúros hangom,
mert ezen az álomtengerparton,
belőlünk nő tüneményt
a vörös hajú alkony
Vers:Kun Magdolna
igen.a tengerparti alkony....gyönyörűen leírtad.
VálaszTörlésDrága Annaliz!
VálaszTörlésNagyon köszönöm, hogy itt voltál és itt hagytad kedves szavaid.
Szeretettel
Magdi