Tengerparti alkony...

Ha majd a nap aludni készül,

s fénye a tengervíz hullámos vizébe

bele-beleremeg,

gondolj arra, milyen lehet

egymás szemének tükrében látni

azt a végtelen égi-teret,

melybe rendekké verődik

a sziporkázón ragyogó

nyári csillagsereg.

Mikor a part menti fövenyen,

szálló csillámpor-fodrokat repít

a bíborbársonnyal átkötött

játékarcú szél, tekints reám,

s meglátod pillantásomban

azokat a napból kiszökött

fel-fellobbanó tűz-nyalábokat,

melyek szíved nyitott résén

keresnek menedéket,

ott, ahol befészkelte magát

az örök fényt sejtető

tengerparti alkony.

Ha figyelmesen nézed

a naplemente szépségét,

meglátod azt is, hogy olvad bele

virágvarázsarcom,

s hogy válik ki a pirkadat színéből,

szélcsengőkbe kapaszkodott

dallamhúros hangom,

mert ezen az álomtengerparton,

belőlünk nő tüneményt

a vörös hajú alkony

Vers:Kun Magdolna