Egyszer majd...

Egyszer majd úgy jössz,

hogy itt is maradsz nálam,

s akkor szenvedély tör utat

az éjszakai lázban.

Testem testedhez simulva,

mint egy virágkehely,

felélesztett vágyaidra

tűzszirmokat lehel.
Szemeidben fény gyullad

mámortól forr véred,

égben járó lánggá válnak

a pislákoló fények.

S a meghitt órák súlya alatt

elszunnyad a vétek,

melyre mosolypercet foltoz

a bűnös végítélet.
Eggyé válni akarásunk felőrli

a higgadt, józan észt,

mert a kéjbehajló gondolat

mindent felemészt.

Éjben fogant szerelmünktől,

nem választ el semmi,

mert én csak karjaidban tudok

boldog ember lenni.