Egyszerű érzés...

Életre hívlak

Ha felzokog benned
egy réges-régi dallam,
és láztól égő könnyek világlanak
szemed sugarában,
tárd ki, holdra néző ablakod,
és nézd az ezüst-égbolton
felbukkanó fényragyogásomat.
Lásd, csillagálmokba szökkenő
szívem ráncait,
melyek melletted válnak
ifjúarcú vággyá,
és általad gombolyítják kerekre
lelkem fonalát.
Mikor egy közeli érintéssel
életre hív a belőlem kitörő érzés,
ne mondj nemet, mert tudnod kell,
minden belőlem eredő hév
új reményt ad neked,
hisz a világot úgy látom én is,
ahogy te,
olyan egyszerűen emberinek,
amilyennek egykor lerajzolta kezed.
Tőled tanultam szeretetet,
s tőled tanultam,
hogy az élet attól válik széppé,
ha bizalommal követlek
s te bizalommal követsz,
mert, amíg kitartóan
tudunk várni a csodákra,
élni akarásunk,
mindennél erősebb szálon futó,
egymásba kapaszkodó
gyökeret ereszt