Szerelem

Szerelem

Fény vetül az ablakra.

A hold mosolya az.

Nyújtózkodó nyalábja ajkad ívén pihen.

Közelebb bújok hozzád, hogy láthassam, milyen,

mikor a múlttal egybeforr a jelen.

Nézem a homályban megrebbenő szemed,

melynek fekete pupillája olyan, mint az éj.

Számtalan csillagot formál benne tekinteted,

s ettől ezüstszárnyra kap az ágyon kúszó kéj.

Lázad a testem melletted, ölelésre vágyik.

Képzeletbeli utazásra indul a végtelen felé.

Magával ragadja a gyönyör élénknyár színeit,

hogy csóksziromként omoljon a lábaid elé.

Nem tudom mi ez az érzés, szerelem talán?

Fantáziavágy, melyben határtalan a képzelet?

Mindegy a neve, az sem számít honnan ered,

a lényeg csak egy, hogy bennem megleled,

mert,

amíg érzem, amíg tudni vélem, hogy szeretsz,

addig én is hiszem, hogy a szerelem- az- ez.

Mindennél hűebb valóságtudat,

miben két szívvérsejtjei a legtisztább

felhőkre írnak égi tűzjelet...

Nem kívánok mást- csak mindig így szeress!

******

Vers:Kun Magdolna