Kék madár

Sok éven át nem tudtam, milyen a szerelem.

Milyen, ha a félénk kezek, megérintik egymást.

S milyen, mikor testünk a távolból is átélheti

az elcsókolt vágyéjszakák kék lepedő álmát.

Valahogy mindig elkerült az-az ismeretlen érzés,

mely égig tud emelni, és szélszárnyakat adhat.

Mert sosem hittem, van olyan különös szívritmus,

melynek lüktető dallama másik szívre hallgat.

Sokszor néztem sötét éjben egy tündöklő csillagot,

ahogy merészen megbújt a sápadt holdfény alatt,

s ilyenkor arra gondoltam, talán így kell szeretni,

hűen őrködni ott is, hol csak álmodozni szabad.

Már megismertem az égi csodák ritka tüneményét.

Az életre késztető ébredések apró mozdulatait.

Azokat a gondolatokhoz simuló időtlen perceket,

mit akkor érzünk igazán, ha szeretünk valakit.

Elfutnak a szálló évek, és mindig lesznek emberek,

kiknek lelkében sosem égnek fellobbanó tüzek,

hiába keresik sok éven át azt a kékszínű madarat,

messzire tűnt nyomát nem lelhetik meg.

Én már boldogan fogok indulni a leghosszabb útra.

Nekem már odaát is szólni fog a kék madár hangja,

mert, aki egyszer meghallotta földöntúli énekét,

az ott az égben is örökké azt a szép muzsikát hallja.

Kun Magdolna