Tavaszváró

Vágyom veled a tavaszt, a gólyák érkezését.
Pipacsok virágzását egy megálmodott réten.
Szálló méhek hangjának édes zümmögését,
mikor nektárt gyűjtenek a melegedő fényben.

Várom, hogy a magányos erdők megteljenek,
nyári napot csalogató madárcsicsergéssel,
s olyan lélekkel megfestett természeti képpel,
miben új életek fakadnak a színek erejével.


Vágyom a bóbiskoló éjek perzselő alkonyát,
mikor hosszasan nézünk majd egymás szemébe,
s mikor lehunyt pillánk alól örömkönnyként hull,
szerelmünk egyszerű érzésének utolsó esélye.

Várom karjaid nyugtatóan ringató, forró ölelését,
a megszokott csókok ízét, mik olyan csodásak.
Azt a százszor is megélt, elemésztő szenvedélyt,
melyre édes párát lehel az elbűvölt varázslat.

Én minden újabb évszakot, csak miattad élek át.
nekem a legjegesebb tél is kandalló tűz lehet,
amíg érezhetem legbelül, a szív rejtett zugában,
hogy akit ennyire szeretek, éppúgy viszontszeret.

vers:Kun Magdolna