Egyszer majd elültetünk egy apró, zsenge fát,
talán az erdő rejtekén, egy tisztás közelében.
S ha hosszú-hosszú évek múlva gyökeret ereszt,
zöld levélként ringunk a legeslegszebb részen.
Mikor az őszi szél, viharral sodor le az ágakról,
egyszerre hullunk mindketten a száraz rőt avarra,
s a friss hó alatt várjuk majd a közelgő tavaszt,
hogy új hajtást hozhassunk a megritkuló gallyra.
Hűs lombjaink alatt szerelmesek csókolóznak,
és gyors lábú mókusok keresnek rejtett odút télre.
Kisgyermekek pihennek meg árnyékunk ölében,
s mi meghatódva mosolygunk a teliholdfényére.
Meglátod, jó lesz mindkettőnknek falélekként élni,
mert halhatatlanná válunk az évszakok nyomán,
hisz jöhetnek zord téli napok, vagy forrón égő nyár,
minket minden nyíló rügyfakadás újra visszavár.
talán az erdő rejtekén, egy tisztás közelében.
S ha hosszú-hosszú évek múlva gyökeret ereszt,
zöld levélként ringunk a legeslegszebb részen.
Mikor az őszi szél, viharral sodor le az ágakról,
egyszerre hullunk mindketten a száraz rőt avarra,
s a friss hó alatt várjuk majd a közelgő tavaszt,
hogy új hajtást hozhassunk a megritkuló gallyra.
Hűs lombjaink alatt szerelmesek csókolóznak,
és gyors lábú mókusok keresnek rejtett odút télre.
Kisgyermekek pihennek meg árnyékunk ölében,
s mi meghatódva mosolygunk a teliholdfényére.
Meglátod, jó lesz mindkettőnknek falélekként élni,
mert halhatatlanná válunk az évszakok nyomán,
hisz jöhetnek zord téli napok, vagy forrón égő nyár,
minket minden nyíló rügyfakadás újra visszavár.
Vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.