Ezüstfolyó

Egyszer találkozom veled az ezüstfolyó partján,
ahol a forgó föld s a kéklő ég egymáshoz simul
S ahol a könnyű lenge nyári szél mindent elmesél,
mit a szív titokként őriz magában kimondatlanul.

Kis bárkánkat elringatják a lágy hullámú habok,
melyeknek fehér fodraira libben az alvó napsugár,
s míg vágyainkat vigyázzák a felderengő hajnalok,
mi fénycsillagként álmodunk a félhold bársonyán.

Mikor reggel felkelünk, egy szép szigethez érünk,
ahol szelíd arcú érzések és gondolatok laknak,
s hol nincs senki, aki sejthetné, milyenek a könnyek,
mert ott minden érző lélek a szív szavára hallgat.

Meglátod milyen boldog lesz minden egyes percünk,
hisz nem látszódik rajtunk már az évek nyomora,
s nem ró ráncot arcunkra a tovaszálló idő sem,
mert ez a hely lesz a halhatatlanság örök otthona.

Kun Magdolna