Elárvult karosszék

Csak egy elárvult karosszék, és a kongó, zord falak

jelzik még anyám földi nyomodat.

Más egyéb minden az enyészeté lett,

elporladt anyám, elporladt veled.

Én még azért tisztán látom, ahogy ülsz a széken,

egyszerű ruhádban, csendben, megbékélten,

és vársz engem, egyre vársz, türelmesen vársz,

hisz neked szívedben élt az alázatosság.

Mert te sosem haragudtál, sosem szidtál meg,

akkor sem ha elkéstem, ha nem írtam neked,

s ha úgy érezted magányod felőrli a lelked,

amit az örökös fájdalom rongyfoszlányig sebzett.

Már csak a szék maradt meg, anyám, és a zord falak,

melyek még hűen őrzik földi nyomodat,

és szomorú szívem, mely minden egyes nap

könnyezve siratja el léthiányodat.

Kun Magdolna