Lehunyt
szemekkel kellene tagadni,
hogy támaszt falat
a folyton síró lélek,
s hogy nő egyre hosszabbra
az a beláthatatlan távolság,
hová könnyei elérnek.
Szilárdnak kellene mutatni
a botorkáló erőt,
mely köré kígyómérget von
az igavonó-élet,
miben a boldogperc-jutalom
csak elenyésző része
a minden napra jutó gyötrődés
fásult keservének.
Tagadni kellene mindent
mi vesztésre ítéltet,
hogy ne nézzen minket senki
soha elveszettnek,
mert nincs annál fájóbb,
mikor kiszolgáltatottá válunk
a mások által ránk ruházott
emberi jellemnek
Vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.