Lelkeddel láss

Ma még ifjan neveted,
hogy támaszkodnak botjukra
az élet megélt öregek,
és hiszed, feletted nem múlik az idő,
s nem lanyhul az erő.

De ahogy múlnak, az évek,
észre fogod venni,
hogy sokasodnak hajadnak
ezüstszálai,
és hogy fárad lépted,
mikor lépcsőn kell felmenni.

Mert bizony az idő
téged sem kímél,
a te hajad is dérrel színezi,
a te szíved is el-elgyengíti,
ha múltad hervadását
már csak könnyed öntözi.

Ezért hát úgy nézz minden
idős úrra, minden idős hölgyre,
mintha a te arcodon ülne
ezer év keserve.

S tedd mindezt azért,
hogy majd egykoron te is visszakapd
azt a beléd nevelt  tiszteletet, 

amivel becsülsz másokat.

Kun Magdolna