Lassan ködselyembe öltözik az elillanó nyár,
s a vándormadarak újra messze szállnak,
elárvult fészkükben, csak az őszi szél piheg,
mikor erejét fékezi a bágyadt hervadásnak.
A halványuló napfény sugarában még
A halványuló napfény sugarában még
megsimítja arcom pár megtört tűznyaláb,
de már magam mellett érzem a csikorgó jég-telet,
mely belepi a deres fák íves hajlatát.
Nemsokára én is búcsút veszek ettől a világtól,
Nemsokára én is búcsút veszek ettől a világtól,
talán vár egy másik, hol örök lesz a nyár,
s nem kell attól félni, hogy a magányba fúlt esték
elnémuló csendje szótlanságba zár…
Vers:Kun Magdolna
A vers nagyon szép...de a búcsú-versek mindig fájóak...
VálaszTörlésDrága Erika!
VálaszTörlésÉn, az ősz kezdetekor mindig meghalok kicsit, a sok lehulló falevéllel együtt, melyek eszembe juttatják az elmúlást! Örülök, hogy itt voltál:) Szeretettel.Magdi
Tudod Magdi..soha nem szerettem az őszt.
VálaszTörlésAmikor kölök voltam a suli miatt!:)
Amikor anya lettem...a kölkeim miatt(sajáltam őket)...egy a lényeg...még két éve sem szerettem.
Mert ...igen...az elmúlást a halált láttam benne...
De ...nem....már nem. Hanem a színeket látom...a szépséget...a méltóságot...ahogy a FA viseli azt a fájdalmat...amikor elengedi apró leveleit...DE...tudja,hogy tavasszal újj ak jönnek...hisz bennük...Sokat lehet tanulni a TERMÉSZETTŐL....ha csendben...figyeljük és meghalljuk őket....
Drága Erika!
VálaszTörlésTudom, hogy igazad van és a gyönyörű színes faleveleket kell látni az őszben, amelyek olyan szelíden viselik véges sorsukat az anyafától elszakítva. De elgondokozom azon is, mit érez a fa, mikor sok-sok magához ölelt gyermekét elveszíti. Igen meg kell tanulni elfogadni ezt a helyzetet és azt a természeti törvényt is, hogy a születés pillanata, a halál kezdete. Amúgy nagyon szeretek az őszi avarban lépkedni és magamhoz ölelni a kopaszodó fákat. Nagyon köszönöm, hogy visszajöttél és itt hagytad értékes gondolataid. Szeretettel.Magdi