Hold-mosoly

Mikor ezüstszínű csónakoddal felém evezel

és szemedben megcsillan a tenger tükörképe,

hajamban lótuszvirág nyílik, melynek illata,

szorosan beleivódik bőröd parányi sejtjébe.

Te ajándékul gyöngyöt hozol, szív alakú formát,

melynek belső rétegében rejted el a napot.

Mikor kezembe veszem, a világ fénylik benne,

s két pergő könnycsepp, mit szíved nekem adott.

Köröttünk delfinek táncától hullámzik a tenger,

mellettünk pillangók járnak ékes nászi táncot.

A víz tetején fehér szárnyú sirályok vágyai szállnak,

melyek szemünkre hintik majd az éji varázsálmot.

Mesevárat építünk fel a vén hold mosolyából,

Onnan nézzük, ahogy az égből lehull épp egy csillag,

s mi tudni fogjuk abban a legmeghittebb percben,

soha nem lesz semmi, mely minket elválaszthat.

Vers:Kun Magdolna