Anyák napja lesz

 

Nem sokára megint, Anyák napja lesz.

Bárcsak haza vinne léptem a temető helyett,

és átnyújthatnám, anyámnak azt a színes csokrot,

ami szemeimből kihullt könnyeket is hordoz.

 

Bárcsak még anyámnak suttoghatnám el,

mily fájó, ha a köszönésre már senki sem felel.

Ha zárt ajtók várnak, vagy ha cserélték a zárat,

mert már idegenek lakják a jó szülői házat.

 

Bárcsak olyan lenne minden, mint ahogyan régen,

mikor még gondtalan kisgyermekként éltem,

s mikor még anyám is ifjú volt, életerős, bátor,

aki megállta helyét bármikor és bárhol.

 

De nekem már soha-soha többé nem adatik meg,

hogy irányt változtatván hazamehessek,

és küszöbünket átlépve, felköszönthessem,

az Én, drága anyám, kit nagyon szerettem.

 

Maradt hát a temető. Nekem már odafut a léptem.

Ott lelem meg anyám vigasztalásképpen,

akkor is, ha eljön majd az édesanyák napja,

és akkor is, ha hiánya, szívem marcangolja.

 

Kun Magdolna