Az öregség

 

Az öregség fáj kicsit, de egyben boldoggá is tesz,

hiszen jóvoltából érhettünk meg évtizedeket,

melyekben benne foglaltatik minden olyan érték,

ami lehetőséget adott, hogy az élet jobbá váljék.

 

Bölcsebbek lettünk, és sokkal engedékenyebbek.

Már nem esünk kétségbe, ha a dolgok nem úgy sikerülnek,

hiszen megtanultuk az évek alatt, hogyan tervezzünk,

úgy, hogy túlzottan nagy tévedésbe azért ne essünk.

 

Az időt mindinkább megbecsüljük, akárcsak az életet.

Így ha módunk van, rá kerüljük az ellentéteket,

hiszen az öregség már nyugalomra, békességre vágyik,

nem kihívásokra melyeken könnyek nyoma látszik.

 

Jó, hogy így megöregedvén még együtt lehetünk,

és mint összeszokott társak beszélgethetünk,

azon időről, amit megéltünk, s ami addig edzett minket,

míg fel nem fedeztük egymásban a kincset.

 

Kérem, Istent, ha mód van rá, még adjon néhány évet,

amiben társ maradsz nékem, s Én társ maradok néked,

hiszen mindketten jól  tudjuk, hogy egymás nélkül már,

sem szívünk, sem a lelkünk nem bírná soká.

 

Kun Magdolna