Visszanézek életemre

 

Visszanézek életemre, és már most úgy fájlalom,

hogy mindattól, ami voltam, el kell búcsúznom.

Búcsúznom kell a hőn szeretett, pipaccsal telt réttől,

a nyarak szépségétől, a madárcsicsergéstől.

 

El kell búcsúznom, attól a szívemhez nőtt háztól,

mely visszhangzott gyermekeim boldog zsivajától,

s magától az élettől is , amit oly nagyra becsültem,

hiszen gyönyörű családom, Ő, adta nekem.

 

Néha kicsordulnak könnyeim, mikor arra gondolok,

ma még élek, de holnap, már Én is búcsúzkodhatok.

S lehet, hogy ez a végső búcsú, majd úgy történik meg,

hogy időm sem lesz azt mondani - Isten veletek-

 

Tudom, hogy nincs kivétel, mert az időnk kiszabott.

Nincs halasztás, nincs engedély, mi hosszabbítást hoz,

mert úgy van igazságként elrendelve, hogy a gazdagok

sem lehetnek a pénzükkel halhatatlanok.

 

Jól van ez így. Így van rendjén. Ha menni kell, megyünk.

Búcsúzva, vagy búcsú nélkül, angyalok leszünk.

Akik majd vissza-visszajárnak, hogy megnézzék a házat,

és őrzői legyenek az itt hagyott családnak.

 

Visszanézek életemre, és már nem fájlalom többé,

hogy az ember nem élhet örökkön-örökké,

hiszen mind hagyunk itt, valami nagyon-nagyon szépet,

ami értéket, értelmet ad ennek a röpke földi létnek.

 

Kun Magdolna

Kép: Krystal Brown