Széplelkű anyám

Anyám, sosem dúskált jólétben, de nem is vágyott arra,

hogy az élet kincsekkel, pénzzel jutalmazza,

mert sokkal többre értékelte, ha azt mondták neki,

hogy Őt, a Jóisten, a szép lelkéért nagyon szereti.

 

Anyám, az utolsó fillérjét is odaadta nékem,

nem számított, hogyan él, mily nagy szegénységben,

mert tudta, még azt is elviseli, ha más élelem nincs,

csak pár szelet kenyér mi az éhségben nagy kincs.

 

Anyám tíz tojásból ötöt mindig nekem szánt,

hiába mondtam neki, hogy nincsen szükség rá,

Ő csak mosolygott és azt mondta, - ejnye, gyermekem,

amit jó szívvel adnak, azt szépen vedd csak el.

 

Szép szavai meghallgatván, szemem könnyes lett,

hiszen Én is mindig ezt mondom a gyermekeimnek,

mert mi mindketten jól tudtuk, hogy amíg adhatunk,

a szegénység is azt láttatja, hogy gazdagok vagyunk.

 

Anyám mindig boldog volt, ha hazalátogattam,

mert ilyenkor úgy érezte megint ünnepnap van,

hiszen az Ő, kincse, az Ő, gyermeke ismét hazatért,

hogy néhány jó szót kaphasson, és pár ölelést.

 

Mióta elmentél, jó anyám, megváltozott minden.

Nincs már, aki fogad boldogan, meghitten,

és nincs már aki, mosolyogva azt mondja nekem,

milyen jó, hogy hazajöttél, Én, drága gyermekem.

 

Kun Magdolna

Kép: William Kay Blacklock