Az Én, életem

Az Én, életem sem volt, egy csodálatos élet.

Túl sokan voltak azok ártó ellenségek,

kikkel nap, mint nap meg kellett küzdeni azért,

hogy érző szívem ronccsá soha ne váljék.

 

Sok barátban csalódtam, mert csak színlelték,

hogy bennük nincs gonoszság  csakis jó szándék,

és szeretet, ami olykor megtévesztheti,

azokat kiket rossz szándék sosem vezérli.

 

Már nem haragszom rájuk, megbocsátottam.

Begyógyítottam a sebeket rajtam,

és elfeledtem, hogy éppen azok bántottak,

akik a legfontosabb személyek voltak.

 

A hátralévő időben már jól meggondolom,

ki az kinek hihetek, s kiben meg is bízhatom,

mert az újabb küzdelmekhez már nincs elég erő,

hisz elgyengült szívvel nem lennék nyerő.

 

Ami az életemben valaha is gyönyörűnek tűnt,

mert nem hordozott magában csalódást sem bűnt,

azt egytől-egyig mind-mind a szív mélyére rejtem,

hogy emlékezzem, Én is voltam boldog ember.

 

Ami leginkább széppé tette ezt a röpke életet,

az-az, Én, gyönyörű családom, kit nagyon szeretek.

Ki majd emlékezik reám, ki talán sosem feled el,

akkor sem, ha lelkem már az égben menetel.

 

Kun Magdolna