A versek és megjelölt fotók, Kun Magdolna saját alkotásai; A művek a szerző tulajdonát képezik, ezek egészének vagy részének másolása,terjesztése, publikálása, csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges. 1999./LXXVI/tv./1.§

2024. február 2., péntek

Anyám, rózsák között lépdel


Anyám, odaát is rózsák között lépdel.

Megsimítja szirmait dolgos két kezével,

és megöntözi őket, beszélget velük,

mintha közös sorsú lenne virágéletük.

 

Anyám szerint minden rózsa különálló élet,

mely épp úgy szenved, épp annyira  érez,

mint maga az ember, kinek hányattatott sorsa,

csak néha vált derűre, felhőtlen mosolyra.

 

Anyám, azt mondta, mind boldogok leszünk,

ha majd az égi honba, bebocsátást nyerünk,

és megengedi az Úr, hogy helyet kaphassunk,

abban a világban, hol többé nem sírunk.

 

Anyám, már rózsák között éli életét.

Szirmaiban leli meg a Napnak melegét,

melynek földöntúli fénnyel fénylő aranysugara,

anyám könnyeit is mind felszárítja.

 

Sétálj csak anyám a rózsabokrok között,

és találd meg bennük a földi örömöt,

melyek majd emlékként ragyogják azon múltadat,

miben fellelted egykor szép családodat.

 

Minden földi rózsaszál az égi, tükörképe,

hisz egyformán simul, anyám, tenyerébe,

és egyformán árasztja azt a rózsaillatot,

amit, azóta érzek, mióta, anyám, itt hagyott.

 

Kun Magdolna


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.