Tél jön megint

Tél jön megint, s én fájva kérdezem,

vajon túléljük-e azt, ami túlélhetetlen,

és túléljük-e majd azon napokat,

mikor a sötétségben nem lelünk járható utat.

 

Mi lesz, ha éhezünk, ha házainkban fázunk,

ha betegségek miatt elfogy a családunk,

és mi könnyeinkkel siratjuk el mind-mind azokat,

kik a túlélési harcban, sorban elbuktak.

 

Tél jön megint újra, hosszú, hideg tél,

melyben friss hantokat lep el a köd, a hó, a dér,

friss hantokat, virágokat, s nehéz földrögöt,

amit kettétörött szívek könnye öntözött.

 

Kétségek gyötörnek, hogy mi lesz majd velünk,

ha testvérek, barátok lesznek ellenünk,

és mindazok kik támaszt adtak, vigaszt nyújtottak,

mikor más emberek magunkra hagytak.

 

Tél jön megint, és én csak remélni merem,

hogy mi mind túléljük azt, ami túlélhetetlen,

s hogy egytől-egyig megleljük  azon utunkat,

ami jólétet, békét, és nyugalmat hozhat.

 

Kun Magdolna