Nem tudhatja senki

Lesz-e nékünk odaát muskátlis kis házunk,

ahová a családdal haza-haza járunk.

Ahol szeretetben élünk, ahol nem kell attól félni,

hogy a földi fájdalom lábnyomunk beéri.

 

Lesz-e nékünk odaát parányi kis kertünk,

ahová dolgos két kezünkkel virágot ültetünk,

s néhány ég magasba nyúló vadgesztenyefát,

melyeken madár csiripel, harkály danolász.

 

Vár-e reánk égi otthon, melengető fészek,

ha majd pillekönnyű léptünk felhőútra téved,

s ha majd mindent itt hagyván búcsút int kezünk,

azon világnak, melynek részese lettünk.

 

Nem tudhatja senki sem, és nem is sejtheti,

hogy akad-e majd a túlvilágon olyan valaki,

aki szélesre tárja előttünk azt a míves nagykaput,

ahol muskátli kicsi ház mindenkinek jut.

 

De azt tudjuk, odaát egyszer mind együtt leszünk,

szeretetben élünk, és többé sosem szenvedünk,

mert Isten lesz a vigyázónk , Ő lesz támaszunk,

ha majd földi terhünk levetvén hozzá eljutunk.

 

Kun Magdolna

Kép: Henry Bource