Elmennek a barátok egymás után sorba,
mint elrozsdállt falevél a fáról lepotyogva.
Mennek-mendegélnek, hangtalanul, némán,
egy ismeretlen világ csillagközi útján.
Egyre többen vannak, egyre sokasodnak,
egyre nagyobb erejű porvihart kavarnak,
és egyre messzebbről jön azon sóhajtásuk,
amibe végleg belevérzett röpke földi álmuk.
Mi még maradtunk, mi még itt vagyunk,
mi még terveket szövünk, mi még álmodunk
egy olyan világról, ahol nem kell attól félni,
hogy léptünk az égtetőt túl hamar eléri.
Kun Magdolna
https://www.youtube.com/watch?v=t1TcDHrkQYg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.