Álmodd anyám azt, hogy rózsák fonnak körbe,
melyeknek szirmaiban csillan árvaságunk könnye,
azon sok, sok kihullt könny mely szívünk sebezte,
mikor a kíméletlen sors életed vette.
Álmodj anyám tündérmesét, varázslatost, szépet,
mely ég magasig emeli fel halhatatlan éned,
hogy túlszárnyald majd azokat kik sosem becsülték,
azon fájdalmat, mit rád szabott az ég.
Álmodj anyám öröknyarat, madárcsicsergést,
mely sírhantodra öleli a tavaszébredést,
hogy felébresszen télálmodból, s újra az lehess,
akinek túlárad szívében az életszeretet.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.