Nyughatatlan szív

Ma az emlék hozott utamba,

vagy talán nyughatatlan szíved,

ami ott könnyezik, ott siránkozik,

az egymást vigyázó csillagok felett.

Hiányzom ugye, hiányzom neked,

hisz oly rég volt mikor kezed melegét,

arcomra csókoltad és azt mondtad nekem,

drága kicsi lányom áldjon meg az ég.

Nekem is fáj, hogy nem hallhatom már

csilingelő ajkad ahogy rám nevet,

és búcsúzóul azt súgja, halkan, féltőn, óvón,

drága gyermekem  nagyon szeretlek.

Anyám szíve már sosem gyógyul meg,

hiányom fájdalmától mindig sebzett lesz,

hisz nincs az a távolság, amin át ne törne

az egy vérből fakadó szeretetnek könnye.

Kun Magdolna