Mikor sírni látlak, anyám

Mikor sírni látlak, anyám, összetörik bennem

az a varázslatos világ, mit veled építettem.

Hisz te meséltél arról, hogy van olyan világ,

ahol nem fájdítja szívünk se könny, se zokogás.

Mikor szemedben a könnyek meg-megcsillannak,

érzem, hogy a szívem lassan megszakad,

mert könnyeid, anyám, mik szép arcodról hullnak,

az én szemembe is könnycseppeket csalnak.

Ne sírj, anyám, mert én, nem hagylak el téged.

Letörlöm arcodról a könnyet, verítéket,

és két kezed kezembe tartván megígérem azt,

hogy addig, míg én élek, több könnyet nem hullatsz.

Kun Magdolna