Öregedő szívünk egyre
jobban vágyja,
hogy utat leljünk még
egyszer a gyermekkori házba.
Oda hol tárt karokkal
fogadtak, ha olykor-olykor néha,
fájdalmas könnyeink
szemeinket marta.
Ahogy az idő halad felettünk,
egyre jobban értjük,
milyen is volt szüleinknek
néma szenvedésük,
az a kínzó szenvedés
mit talán akkor éreztek,
mikor tudatosult őbennük
is, hogy öregek lettek.
Mert ki tudatában van
annak, hogy megöregedett,
egyre jobban értékeli
ezt a röpke életet,
s egyre jobban fájja,
hogy minden könny hiába,
már csak az emlék vihet
vissza szívünk otthonába.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.