Szívünk otthona

Öregedő szívünk egyre jobban vágyja,

hogy utat leljünk még egyszer a gyermekkori házba.

Oda hol tárt karokkal fogadtak, ha olykor-olykor néha,

fájdalmas könnyeink szemeinket marta.

Ahogy az idő halad felettünk, egyre jobban értjük,

milyen is volt szüleinknek néma szenvedésük,

az a kínzó szenvedés mit talán akkor éreztek,

mikor tudatosult őbennük is, hogy öregek lettek.

Mert ki tudatában van annak, hogy megöregedett,

egyre jobban értékeli ezt a röpke életet,

s egyre jobban fájja, hogy minden könny hiába,

már csak az emlék vihet vissza szívünk otthonába.

Kun Magdolna