Két kis drága kéz

Mikor unokáink kezét fogjuk, arra gondolunk,

mily nagy kincs is az mit birtokolhatunk,

hisz ők visznek fényt  napjainkba, s ők váltják valóra

legféltettebb álmaink, mi egy más életről szólna.

Mikor unokánk kicsi keze, kezünkhöz simul,

még a legzordabb téli nap is tavaszként virul,

hisz kis kezükből árad felénk az a nagy-nagy szeretet,

ami nélkül teljes szívvel élni nem lehet.

Mert ez a nagy szeretet szépíti meg a legutolsó órát,

s azt a legutolsó percet, melyben örök a valóság,

hiszen odaát is él lelkünkben az a bizonyos tudat,

hogy a velük megélt sok pillanat időtlen maradt.

Kun Magdolna