Mikor a sors örökre
elszakít attól, akit szerettél,
akivel nap-nap után
együtt sírtál, együtt nevettél,
szíved is belepusztul
abba a hiányveszteségbe,
mely tán a legnagyobb
fájdalom az ember életébe.
Mert a közös múlt, s
azok az együtt töltött évek,
amik boldog napokról,
örömről meséltek,
vele együtt távoztak
el, így csak emlékük maradt,
melyek erősítik
mellkasodban szívfájásodat.
De ne add fel akkor
sem, ha már minden elveszett,
mert tudd, ő sem lel
lelki békét, míg érte keseregsz,
hiszen ő is éppen
ugyanúgy a nagy fájdalmat éli,
mikor azt látja, hogy
társa a magány útját lépi.
Ezért vidd tovább, vidd azt az elkorhadt keresztet,
melynek nehéz súlya
immár egyedül tiéd lett,
és érte élj tovább, hogy fenn büszke legyen rád,
és meglelje a hőn
áhított lelki megnyugvást.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.