Unokáink viszik majd tovább

Unokáink viszik majd tovább,

múltjainkból sarjadt vérünk vonalát,

s azokat az álomból szőtt történeteket,

melyekbe szemünk olykor belekönnyezett.

Unokáink arca őrzi azokat a lágy vonásokat,

melyekből ifjú éveink szépsége fakadt,

s azok a felhőtlenül boldog ajándéknapok,

melyek időben és térben múlhatatlanok.

Unokáink mondanak majd csendes halk imát,

ha belehasít szíveikbe a hiány és a gyász,

az a hiány mit nem pótolhat a nagyvilágon semmi,

mert  csak nagyszülővel lehet unokának lenni.

Kun Magdolna