Ha majd holdsugár ágyamat
körbeölelik
a szikrázó csillagok
és tündefényeik,
elringatom magam és arra gondolok,
vajon ki az kit a
szív magával hozott.
Ki lesz ki odaát is úgy
fogja kezem,
hogy annak szelíd érintését
én is érezem,
úgy érezem mintha még
mindig tartana
földön hagyott szerelmem
áldott tavasza.
Ki vigasztal, ki
félt, és ki mesél nekem,
ott a holdsugárból szőtt
csillagtengeren,
ahol a végtelen térnek
soha nincsen vége,
mert újabb és újabb út
nyílik elébe.
Ha majd holdsugár
ágyamat körbeölelik
a szikrázó csillagok
és tündefényeik,
én téged hívlak
álmaimba, hogy te lehessél az,
kit a végtelen térben
társamul adnak.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.