Negyvennégy

Negyvennégy éve már, hogy egy nyárvégi napon,

hófehér ruhámon megcsillant pár könny.

Könny, mit magába rejtett az a szívben fogant érzés,

mely múltunk idejéből még néha előtör.

Negyvennégy éve már, hogy jóban, rosszban, bajban,

együtt járjuk, együtt lépjük azon utunkat,

melyben a fájdalom és bánat is oly gyakori vendég,

mint az elszökő, s visszatérő boldogságtudat.

Negyvennégy éve már, hogy rozsdás bilincsláncunk,

oldhatatlan kötelékként lelkünkre simult,

s negyvennégy éve történt, egy augusztusi napon,

hogy szíveink legmélyén örök parázs gyúlt.

Kun Magdolna