Azok akik elmentek
már nem jöhetnek vissza,
nem ölelhetnek át,
nem szoríthatnak,
csak onnan fentről nézhetik azt a távolságot,
mely emlékként
lobogja a mécses-lángokat.
Azok akik elhagytak,
már nem vigyázhatnak,
de mi mégis-mégis
érezzük az óvó kezeket,
melyek ott fénylik át
időnket a napok árnyékában,
ott ahol az élet még
színekben remeg.
Azok akik elmentek
bennünk élnek tovább,
velünk kelnek reggel,
velünk fekszenek,
mert amíg egyetlenegy
percig is rájuk gondolunk,
addig ők dobogják
bennünk a lélek-ütemet.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.