Elgyengült szívvel...

Talán eljön az-az idő is,

mikor tudatunk nem enged akaratunknak,

és nem fogunk ráismerni régi önmagunkra.

Mikor rászorulunk mások segítségére,

akik emberségből hívnak,

néhány kegyelemből adott

csöppnyi kis falatra.  

Akik majd tudni fogják, hogy az időhomok

egyazon szemből von mindenkire fátylat,

s nem válogatja, ki jogosult arra,

hogy az idősödő arcra, ne torzuljon

az évek nyomorából összegyűjtött

ráncot rejtő bánat.

Talán gyűlölet is vegyül a sajnálat közé,

ha kiszolgáltatottként viseltetünk

mások irányába,

hisz még azok is megtagadnak bennünket,

kikért egykoron az életünket adtuk,

viszonzást és hálát,

vissza sosem várva.

Talán mindez azért van így,

mert ez az öregség éveinek reánk szabott ára,

s azért, hogy tudattalanul induljunk oda,

ahol örökifjú a lélek

halhatatlansága.

Vers:Kun Magdolna