Élettől edzve...

Van úgy, hogy állunk

a nagy semmi közepén,

s érezzük minden el van veszve,

mert már nem vagyunk emberek,

csak fejnélküli rongybabák,

kiknek cérnaszálon lóg

összefércelt teste.

Van úgy, hogy azt mondjuk

elég volt az edzés,

elég az alázat, a folyton hulló könnyek,

az a temérdek szánalom,

mit lelketlenség áraszt,

s amibe kétrét görnyednek

a jóhiszemű tettek.

Sorsunk néha túl szigorú hozzánk,

visszavonja tőlünk

a kapott életet,

s mi ezerszer is kiszolgáltatottan,  

nem tehetünk mást,

tenyerébe tesszük félhalott
szívünket. 

Kun Magdolna