Átformálva...

Nem tornyosul már lelkemben a szó,

visszafogott lett a bohó álmodó.

Csak merengésem az, ami még a régi,

abból tudok még szavakat igézni.

Valaha oly könnyen íródtak a szavak,

nem kellett hozzá szöges vasakarat,

de mióta megsérült az érzés vékony fala,

dőlt rom lett a betűk ékes sorhalmaza.

Milyen mássá válik idővel az ember,

ha felruházzák őt egy különös jellemmel,

mely úgy formálja át szíve ritmusát,

hogy nem ismeri fel a saját dobogást.

Ha nem magától változik egy tudatállapot,

nem szerezhet többé tulajdonjogot,

s akkor mindent elveszíthet, ami éltette,

amiből az élet értelmét joggal mérhette,

mert az a szív, mi egykor érzéssel telt meg,

másulva is átfogja az áldott kezeket,

csak akkor enged kissé erős szorítása,

ha tudatosul benne önnön csalódása.  

Vers:Kun Magdolna