A csillagok is sírnak

A csillagok is átsírják a végtelen nagy eget,

mikor áthidegült lesz némelyikük teste,

s mikor fagyosan megdermedt szürke kősalakként,

 alant zuhannak egymást összetörve.

A csillagok is érzik, ha túl fagyos szívüket,

nem melegíti már lángjuk közelsége,

mert a csillagok is olyanok, mint az emberek,

kihuny egyszer belőlük a hűség tiszta fénye.

S ha fényüket elvesztik, semmivé lesznek,

nem mártóznak többé az ezüstholdas éjbe,

 fakó ragyogásukkal, mint csiszolatlan gyémánt,

oly könnyedén  hullnak a föld érdes rétegébe,

mintha nem lett volna csillagközi útjuknak

tündöklésre vágyó égi küldetése,

s mintha  nem lett volna egyik sem félrerúgott kő,

melynek kicsorbult éle lett minden büszkesége.

Vers:Kun Magdolna