Miért

Miért fordulunk újra meg újra a nap irányába,

ha tudjuk, hogy sugarától könnyezik a szemünk.

S miért vágyjuk azt, ki sosem volt a miénk,

kiért százszor veszítünk, míg egyszer talán nyerünk.

Miért hat meg annyiszor szívünk esdeklése,

könyörgő szeme, mely könnyel telik meg,

mikor más irányba fordulunk a megszokott helyett,

ott hagyva a régi utat, s a régi lépteket.

Miért vágyjuk a szót, azt az egyszerűt és szépet,

mely szükséges ahhoz, hogy túléljük mindazt

ami a ránk feszített ólomévek nehéz súlya alatt,

némi felemelő vigaszt és biztonságot ad.

Miért bízunk meg néhány kedves gondolatban,

amiről hinni véljük, hogy értünk született.

S miért őrizzük szívünkben azt a fennkölt érzést,

amiért feláldoztunk egykor egy egész életet.

Vers:Kun Magdolna