Ezerszer is

Már ezerszer visszaléptünk a szokott sáros útra,

s valami ezerszer felsebezte rajta futó lábunk.

Hiába görgettünk magunk előtt, sok száz éles követ,

egy mindig ott maradt,  amit nem találtunk.

Ezerszer hittük azt, hogy vége van a nyárnak,

s annyiszor bíztuk, hogy lesz még folytatás.

Mert mi akkor is szerettünk, mikor megaláztak,

és hajszálakként tépték ki az érzés fonalát.

Nem akartunk szembesülni azzal a valós ténnyel,

hogy elképzelt álmaink, csak fantázia volt,

hiába épült rá újabb és újabb százezernyi emlék,

ha volt benne egy, mely mindent letarolt.

Futnánk messzire, még a messzibbnél is messzebb,

de megáll a szívünk, és nem indul tovább,

csak topog egy helyben, könnybe lábadt szemmel,

míg vissza nem talál majd a régi úton át.

Vers:Kun Magdolna

Mohának szeretettel