Hiába leplezitek,
látom arcotokat,
ahogy a sós könnyek
vájatot rónak minden egyes ráncra,
látom a pillantást, mely ezerszer odanéz,
az ajtóban a zárra,
s látom, ahogy megfürödve, ünneplőben álltok,
terített asztalnál zsebkendőt szorítva,
valakire vártok,
mert titkon remélitek, ma eljön az-az óra,
mikor az évtizednyi hallgatás ,
vájatot rónak minden egyes ráncra,
látom a pillantást, mely ezerszer odanéz,
az ajtóban a zárra,
s látom, ahogy megfürödve, ünneplőben álltok,
terített asztalnál zsebkendőt szorítva,
valakire vártok,
mert titkon remélitek, ma eljön az-az óra,
mikor az évtizednyi hallgatás ,
üdvözülést nyer
néhány elfeledett szóba,
mit annak ajka
súg majd,
kiért elfáradó
lelketek ezt a félarasznyi életet
rájuk tékozolta.
Akármit teszel,
a vég-nélküli csendet már
nem oldja a szeretet.
Így amíg élsz,
s míg az is él, kit szeretsz,
addig tedd nyitottá előtte
ember-szívedet.
Kun Magdolna
a vég-nélküli csendet már
nem oldja a szeretet.
Így amíg élsz,
s míg az is él, kit szeretsz,
addig tedd nyitottá előtte
ember-szívedet.
Kun Magdolna
Gyönyörű! Meghatódtam.
VálaszTörlésNagyon köszönöm érző olvasásod!
VálaszTörlésSzeretettel
Magdi