Ha a nyár ruhában járna
és virágkalapot hordana a fején
én kölcsön kérném télire,
hogy ne fázhasson többé,
sem a kéregető koldus,
sem a hajléktalan szegény.
A kalap virágait elültetném
egy kicsiny varázskertbe,
s ott szeretetet nyílna
halvány szirom teste,
melynek illatától boldog lenne
sok boldogtalan ember,
ki gondterhelt fejjel fekszik
minden egyes este
Ha nyár volnék,
megkérném a telet,
óvón öleljen át
minden falevelet,
mert a falevél is olyan,
akárcsak az ember,
kinek szomorú szeme
sok száz könnyet nyel el,
hogy eltitkolja azt,
mily nehéz a sorsa.
De bármennyi gond
ül is átkot rajta,
élet-edzett szíve egyre,
egyre csak azt hajtja,
ne kell félni attól,
kinek gonosszá vált lelke,
mert mindig az, fog győzni
ki a jóság sorskegyeltje
Vers:Kun Magdolna
Hm. Néha, mikor belecsöppenek a valóságba, azt szoktam mondani:
VálaszTörlés- A jó mindig elnyeri méltó büntetését!
Azért értelek én és neked van igazad. :))
Szia kedves Józsi!
VálaszTörlésSzámtalanszor megtapasztaltam már, hogy a gonosz ember megkapja méltó büntetését, ahogy a jó is elnyeri jutalmát. Ez minden esetben így lesz, amíg világ a világ.
Köszönöm, hogy egyetértesz velem:)