A versek és megjelölt fotók, Kun Magdolna saját alkotásai; A művek a szerző tulajdonát képezik, ezek egészének vagy részének másolása,terjesztése, publikálása, csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges. 1999./LXXVI/tv./1.§

2011. december 24., szombat

Angyalok


Angyalok szálltak át a városon,
kezükben fénylő kis harangok,
melyeknek bűvös csilingelésétől
,
milliónyi földi lélek víg kacajt hallatott
Én is így kacagtam,
mikor visszaemlékeztem nagymamám szavára,
karácsonyi csengettyűs dallamos hangjára,
melyből úgy áradt az ünnepnapi varázs,
mint szép imákból a hőn áhított fohász.
Nagymamám azt mondta mindig,
hogy Karácsony táján,
az igazi angyalok láthatatlanok,
de ha jól kitárjuk szívünk és szemünk,
megláthatjuk őket,
mert ők nem égi tünemények,
hanem egyszerű ruhájú hétköznapi lények,
kik megfogják kezünk,
s addig vigyázzák botló lépteinket,
míg önmagunk hitéből új ösvényt nem lelünk
Nagymamámnak elhittem
mindazt, amit mondott
s lám igazzá is váltak a mesebeli szavak,
mert ma már nekem is, földön járó,
ezüstruhás angyalok vigyázzák és óvják,
tövisekkel tűzdelt élet-utamat.


Kun Magdolna

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép!

    Áldott, meghitt Ünnepeket Neked!

    VálaszTörlés
  2. Drága Judit!
    Köszönöm egész évnyi szereteted.
    Boldog Karácsonyt kívánok!
    Mindig szeretettel gondolok rád.
    Magdi

    VálaszTörlés
  3. Drága Magdi,
    ha amikor a fájdalom, a szenvedés izzasztó kénnel mérgezett fullánkjai ronggyá sebezik reményeinket, egymás kezét fogjuk, belénk olvad újra hitünk tiszta tüze. Nem azért mert angyal volnék, hanem mert nagyon szeretlek. Ha angyalt keresel, állj ma reggel tükröd előtt, és megláthatod majd szárnyain hajnalszőtt selymét.
    Köszönöm, hogy barátságunkat bezártad versed borostyánkövébe, hogy emlékként maradjon meg akkorra, mikor mi már rég nem leszünk.

    Békés karácsonyt kívánva ölellek igaz szeretettel: Dana

    VálaszTörlés
  4. Drága Dana!
    Amíg ilyen érző lelkű barátok fogják a kezem, könnyebben hordom én is a keresztem.
    A vers pedig időtlen marad mindannyiunk számára:)
    Köszönöm, hogy vagy, hogy vagytok nekem.
    Szeretettel ölellek
    Magdi

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, drága Magdi!

    Hát....én sem vagyok egy angyal:)
    Dana olyan szépen megfogalmazta...angyalt a Te tükrödben láthatsz.
    Igazán örülök, hogy a barátod lehetek, köszönöm a barátságodat , a rám gondolást ,a szeretetedet.

    További szép ünnepi perceket kívánok Nektek!

    Ölellek!

    VálaszTörlés
  6. Drága Mariann!
    Angyal az, akit annak látunk:)
    Én pedig annak látlak benneteket és hálát adok Istennek, hogy barátként ismerhetlek mindhármatokat.
    Köszönök neked mindent, az igazi szereteted, ami fényesen csillogó.
    Ölellek szeretettel
    Magdi

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.