Hányszor megpróbáltam
szikla-sorsom vérző súlyával
magasba emelkedni,
hogy elérhessem egyetlen egyszer
a szabad akaratú mindenség
lebegő határát,
hol a legnehezebb dolgok is
lepkekönnyűvé válnak,
de leszakadt szárnyaim
nem bírták el a rám akasztott terhet
s magasból aláhullva lettem vesztes,
hátrahagyva mindent, ami szép
és mindent, ami
kedves
Mára már
csak a képzeletem repít
a túlon-túli messzire,
s a lélek, mely idővel
kettétörött szárnnyal is
átsuhan az ibolyaszín
semmibe
Kun Magdolna
Kun Magdolna
Drága Magdika!
VálaszTörlésPillangóélet... és a sors kövei. Egyszer úgyis megtaláljuk, azt az ibolyaszínűt! Már megfigyeltem, hogy egyes időszakok azonos lelkiállapot hoznak, és hasonló gondolatok foglalkoztatnak bennünket. Most veled repültem egy csöppet, a semmibe...
Lelked szárnyai, azért még mindig szivárványszínűek! :))))
Szeretettel ölellek.
pipacs :)
Repülj csak lepkeszárnyú Csillaglány. :))
VálaszTörlésMindannyiunk örömére.
Drága Pipacs!
VálaszTörlésVan úgy, hogy nem látjuk fényét a nyári napnak és azt hisszük, már soha nem ragyog ránk többé, pedig az ott van, csak télfelhők takarják köd-könnyes zúzmarával.
Köszönöm megtisztelő szép szavaid.
Szeretettel gondolok rád
Magdi
Kedves Józsi!
VálaszTörlésSzép szavaid nagyon megtisztelőek és lélekmelengetőek.
Igazán köszönöm:)
Szeretettel
Magdi