Temetőben

Ma bármerre is tekintek virágokat látok,

elhullajtott könnyeket a márványköveken,

melyek oly fázósan remegnek a fejfák közelében,

mint, Isten, érző pillantása a sírkereszteken.

 

Ma lágy tenyerek simítják a gránitfedelet,

és elfojtott hangok suttognak egy-egy halk imát,

mert ma könny-oltáron gyúló, fehér viaszgyertyák

lángjaiban hamvad el, a temetővilág.

 

Ma minden sírnál gyújtanak emlékező lángot,

ma minden sírra visznek néhány szál virágot,

és minden sírra ráhullatnak néhány könnycseppet,

azok akik itt maradtak, kik nem felejtenek.

 

Kun Magdolna